Üveg tolóajtó: a tükröződés és fényhatások eleganciája
Az üveg a valódi főszereplő, ideális arra, hogy a szomszédos szobák "lélegezni" tudjanak és világosságot, fényt kapjanak. Az üveg tipikusan olyan anyag, ami díszít, dekorál anélkül, hogy megzavarná a tér korábbi hatását. Ráadásul harmonikusan illeszkedik minden stílusba, környezetbe. Könnyű és elegáns. Az üvegajtó megfelelő megoldás lehet az ingatlan különböző helyiségeiben, és ha egy tolóajtó szerkezethez alkalmazzuk, helymegtakarítást is lehetővé tesz!
Gyakran előfordul, hogy tereket kell felosztani különböző helyiségekben, de a hagyományos nyíló ajtók túl drasztikus megoldást jelentenek. Az üveg tolóajtó alkalmazása kettős előnnyel járhat. Egyrészt, lehetőve teszi a természetes fény beáradását, másrészt azt az illúziót adja, hogy a szabadban, nyílt térben vagyunk. Gyönyörű és praktikus, a tolóajtó szerkezetek tökéletesek a tágas helyiségekhez (mint például nappali) és a keskeny, szűk helyiségekhez is (mint például mosdó vagy tároló).
Az üveg az igazi főszereplő, az ideális anyag, amely tágasabbá varászolja a teret a fény beáramlásával.
Az üveg az az anyag, amely úgy rendezi be a teret, hogy a zsúfoltság érzetét teljesen kikerüli. Tekintse meg az alábbiakban az ECLISSE üvegajtók teljes választékát.
INDEX:
Az üveg- és alumíniumajtók profiljainak és üvegfelületeinek lehetséges kombinációit lásd a kompatibilitási táblázatban.
![ECLISSE Egyszárnyú üvegajtó füst üveggel](/media/filer_public/97/25/97254d9f-1a9f-46ac-98ae-cf5bce65a144/porta-scorrevole-vetro-fume.jpg)
Üveg tolóajtók: üveg és alumínium együtt, mindez egy olyan kombináció, amely vezető szerepet játszik a modern dizájnban, kifinomult és eredeti hangulatot kölcsönözve a belső tereknek.
Az üveg varázsának és az alumínium praktikusságának találkozásából egy új ajtócsalád született, amely úgy választja el egymástól a tereket, hogy egyben össze is kapcsolja a fény erejével.
Az alumínium vázszerkezet különböző színekben készülhet, akárcsak az üvegek felületkezelése, így az egyes kombinációk teljesen személyre szabhatóak. Az egyszárnyú üvegezett nyílóajtó változatban az üveglap a 40 mm vastagságú alumíniumkeret közepén helyezkedik el.
Az ECLISSE Syntesis Kollekció falban futó tolóajtó modelljeire is felszerelhető.
![Falban futó üveg és alumínium tolóajtók - egyrétegű üvegajtók](/media/filer_public/83/2e/832e854d-3e2e-40d9-bda8-28efa7819bfd/ante_scorrevoli_vetro_alluminio.jpg)
ALUMÍNIUM KERET SZÍNEI:
![CHAMPAGNE](/media/filer_public/b9/06/b906663d-ee34-474b-8a92-f3d786661271/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_light_bronze.jpg)
CHAMPAGNE
![BRONZE](/media/filer_public/e9/e8/e9e8db98-d884-40d8-901a-13108e39da32/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_dark_bronze.jpg)
BRONZE
![TOBACCO](/media/filer_public/5d/9a/5d9a9ccd-9559-437d-982a-853bdd93118d/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_graphite_bronze.jpg)
TOBACCO
![FEHÉR RAL 9010](/media/filer_public/b1/c3/b1c36dd1-2123-4548-afda-9310b8c82987/glass-aluminium_aluminium_finish_ral9010_white.jpg)
FEHÉR RAL 9010
![ALUMÍNIUM](/media/filer_public/22/21/22210cb9-5e65-4955-82a2-a484b443ece2/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_aluminium.jpg)
ALUMÍNIUM
ÜVEG BEVONATA:
![Üveg bevonata - ÁTTETSZŐ ÜVEG EXTRA VILÁGOS](/media/filer_public/b3/5e/b35ea28f-a312-43b0-8cd8-4cf900c8068e/glass-aluminium_glass_finish_transparent_extra_clear.jpg)
ÁTTETSZŐ ÜVEG EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - BRONZ](/media/filer_public/3f/90/3f902587-4a99-494e-8b35-8edf815b3c94/glass-aluminium_glass_finish_bronze.jpg)
BRONZ
![Üveg bevonata - SZATINÁLT BRONZ](/media/filer_public/7e/27/7e270be4-4f6d-4262-8f10-5d8b734c0d2f/glass-aluminium_glass_finish_satin_bronze.jpg)
SZATINÁLT BRONZ
![Üveg bevonata - "REFLEX" BRONZ](/media/filer_public/66/41/66411b94-a5e4-488f-b942-1e9266a24525/glass-aluminium_glass_finish_reflex_bronze.jpg)
"REFLEX" BRONZ
![Üveg bevonata - SZATINÁLT ÜVEG EXTRA VILÁGOS](/media/filer_public/c0/f7/c0f73e83-42a4-4cf1-8223-0927d5468a09/glass-aluminium_glass_finish_satin_extra_clear.jpg)
SZATINÁLT ÜVEG EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG ÁTTETSZŐ](/media/filer_public/f0/07/f007d6ca-633f-4395-a31f-1956d18aa237/glass-aluminium_glass_finish_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ ÜVEG ÁTTETSZŐ
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG SZATINÁLT](/media/filer_public/c7/2e/c72ee320-75a0-4947-a4be-74eaaf09ef98/glass-aluminium_glass_finish_satin_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ ÜVEG SZATINÁLT
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ "REFLEX"](/media/filer_public/21/6c/216c6b54-d467-47b8-949d-762eec8d9ce7/glass-aluminium_glass_finish_reflex_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ "REFLEX"
![Üveg bevonatok - TÜKRÖS - KÉTOLDALÚ](/media/filer_public/9a/17/9a172139-c7c5-4414-9fb0-4b4c581387e4/glass-aluminium_glass_finish_mirrored.jpg)
TÜKRÖS
KÉTOLDALÚ
Fogantyúk üveg- és normál tolóajtókhoz, szimpla üveggel:
![Fogantyú üveg- és alumínium tolóajtókhoz - szimpla üveggel](/media/filer_public/2c/c6/2cc6ceb3-fe32-488a-9da4-561f53b58309/porte_vetro_alluminio_macro-maniglia-singolo-vetro_scorrevole.jpg)
Az alumíniumkerettel megegyező kivitelben kapható.
![Szimpla üvegajtó - fogantyú zár nélkül](/media/filer_public/c0/99/c099e6fc-e549-41b5-a6df-afc9eb3abf02/1_maniglia_per_porta_scorrevole_senza_chiusura_1000x720.jpg)
ZÁR NÉLKÜL
(alapfelszereltségként)
![Szimpla üvegajtó - fogantyú WC zárral](/media/filer_public/97/5b/975b577c-b359-42ec-9177-2683991004d2/1_maniglia_per_porta_scorrevole_con_nottolino_1000x720.jpg)
ZÁRSZERKEZET WC ZÁRRAL
(opcionálisak)
Az alumíniumszerkezet érzékelhető szilárdsága az üveglap könnyedségével párosul, ez a tökéletes párosítás, amelyet a két üveglappal ellátott alumíniumkeretes ajtókban talál. A fémkeret a szilárdság érzetét kelti, míg az üveg tisztasága kitölti az ajtónyílást, amely úgy osztja meg a tereket, hogy szabad kilátást, vagy a fény átszüremlését biztosítja.
Az alumíniumkeret többféle színben készülhet, ahogyan az üveg ajtólapok felülete is.
A két üvegalappal borított nyíló tapétaajtó változatban az alumíniumkeret két üvegtábla közé van zárva, ami a szerkezet átláthatóságának illúzióját kelti. A teljes vastagság 40 mm, akárcsak az egyrétegű üvegezésű változatnál.
Az ECLISSE Syntesis Kollekció falban futó tolóajtó modelljeire is felszerelhető.
![Glass and aluminium sliding pocket doors - double glass doors](/media/filer_public/f7/1d/f71d72c0-09a4-4e40-bc9b-a96d1bf54bca/ante_scorrevoli_vetro_alluminio_doppio_vetro.jpg)
ALUMÍNIUM KERET SZÍNEI:
![CHAMPAGNE](/media/filer_public/b9/06/b906663d-ee34-474b-8a92-f3d786661271/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_light_bronze.jpg)
CHAMPAGNE
![BRONZE](/media/filer_public/e9/e8/e9e8db98-d884-40d8-901a-13108e39da32/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_dark_bronze.jpg)
BRONZE
![TOBACCO](/media/filer_public/5d/9a/5d9a9ccd-9559-437d-982a-853bdd93118d/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_graphite_bronze.jpg)
TOBACCO
![FEHÉR RAL 9010](/media/filer_public/b1/c3/b1c36dd1-2123-4548-afda-9310b8c82987/glass-aluminium_aluminium_finish_ral9010_white.jpg)
FEHÉR RAL 9010
![ALUMÍNIUM](/media/filer_public/22/21/22210cb9-5e65-4955-82a2-a484b443ece2/glass-aluminium_aluminium_finish_painted_aluminium.jpg)
ALUMÍNIUM
ÜVEG BEVONATA:
![Üveg bevonata - BRONZ](/media/filer_public/3f/90/3f902587-4a99-494e-8b35-8edf815b3c94/glass-aluminium_glass_finish_bronze.jpg)
BRONZ
![Üveg bevonata - SZATINÁLT BRONZ](/media/filer_public/7e/27/7e270be4-4f6d-4262-8f10-5d8b734c0d2f/glass-aluminium_glass_finish_satin_bronze.jpg)
SZATINÁLT BRONZ
![Üveg bevonata - "REFLEX" BRONZ](/media/filer_public/66/41/66411b94-a5e4-488f-b942-1e9266a24525/glass-aluminium_glass_finish_reflex_bronze.jpg)
"REFLEX" BRONZ
![Üveg bevonata - SZATINÁLT ÜVEG EXTRA VILÁGOS](/media/filer_public/c0/f7/c0f73e83-42a4-4cf1-8223-0927d5468a09/glass-aluminium_glass_finish_satin_extra_clear.jpg)
SZATINÁLT ÜVEG EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG ÁTTETSZŐ](/media/filer_public/f0/07/f007d6ca-633f-4395-a31f-1956d18aa237/glass-aluminium_glass_finish_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ ÜVEG ÁTTETSZŐ
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG SZATINÁLT](/media/filer_public/c7/2e/c72ee320-75a0-4947-a4be-74eaaf09ef98/glass-aluminium_glass_finish_satin_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ ÜVEG SZATINÁLT
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ "REFLEX"](/media/filer_public/21/6c/216c6b54-d467-47b8-949d-762eec8d9ce7/glass-aluminium_glass_finish_reflex_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ "REFLEX"
![Üveg bevonatok - TÜKRÖS](/media/filer_public/9a/17/9a172139-c7c5-4414-9fb0-4b4c581387e4/glass-aluminium_glass_finish_mirrored.jpg)
TÜKRÖS
Fogantyúk üveg- és normál tolóajtókhoz, dupla üveggel:
![Fogantyúk üveg- és normál tolóajtókhoz - dupla üveggel](/media/filer_public/d0/4c/d04cc944-14c8-43ee-8735-fe1b179a5664/porte_vetro_alluminio_macro-maniglia-doppio-vetro_scorrevole.jpg)
Az alumíniumkerettel megegyező kivitelben kapható.
![Dupla üvegajtó - fogantyú zár nélkül](/media/filer_public/2d/a7/2da7baf7-0ec1-4610-b472-1253fc64d9a2/2_maniglia_per_porta_scorrevole_senza_chiusura_1000x720.jpg)
ZÁR NÉLKÜL
(alapfelszereltségként)
![Dupla üvegajtó - fogantyú WC zárral](/media/filer_public/f1/3d/f13db8b3-4990-446f-ab93-1224710dd510/2_maniglia_per_porta_scorrevole_con_nottolino_1000x720.jpg)
ZÁRSZERKEZET WC ZÁRRAL
(opcionálisak)
Az ECLISSE üveg tolóajtók tisztán üvegből készülnek, fém- vagy faszerkezet nélkül. Mindössze egyetlen üveglap, minden a felszereléséhez és a sínpályán való csúszáshoz szükséges kiegészítővel.
Az ajtópanelek 6 különböző kivitelben kaphatók. Minden ECLISSE üveg tolóajtó átengedi a fényt, sőt, kiválaszthatja a teljesen átlátszó opciót.
Az átlátszó és a szatén kivitelek enyhén zöldes színe az üveg összetételének és a vasoxid kisebb-nagyobb mértékű jelenlétének köszönhető. Ha az üveg extra átlátszó is, ez azt jelenti, hogy a panel alapvetően színtelen és semleges hatású.
Az ECLISSE Clasic Kollekció és az ECLISSE Syntesis Kollekció falban futó modelljeire is szerelhető.
![Üveg tolóajtók - sima üveglappal](/media/filer_public/77/58/77580bc1-44b4-4591-b1dd-722fb3a89ab2/porta_scorrevol_vetro_trasparente_chiusa-aperta.jpg)
ÜVEG BEVONATA:
![Üveg bevonata - ÁTTETSZŐ ÜVEG](/media/filer_public/bd/8c/bd8c799c-8731-4554-98e5-67e571eb31c6/glass_finish_transparent.jpg)
ÁTTETSZŐ ÜVEG
![Üveg bevonata - ÁTTETSZŐ ÜVEG EXTRA VILÁGOS](/media/filer_public/dc/ba/dcba4e35-bef8-4319-8971-42600873c57f/glass_finish_transparent_extra_clear.jpg)
ÁTTETSZŐ ÜVEG
EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG ÁTTETSZŐ](/media/filer_public/4b/1d/4b1dc9e3-fc13-420f-b48c-2235950fc847/glass_finish_transparent_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ
ÜVEG ÁTTETSZŐ
![Üveg bevonata - SZATINÁLT ÜVEG](/media/filer_public/a3/a2/a3a28370-eb79-4e8a-b4f1-8acba750210d/glass_finish_satin.jpg)
SZATINÁLT ÜVEG
![Üveg bevonata - SZATINÁLT ÜVEG EXTRA VILÁGOS](/media/filer_public/78/b8/78b8d16c-c731-43d0-8e8d-d4aaf2309145/glass_finish_satin_extra_clear.jpg)
SZATINÁLT ÜVEG
EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG SZATINÁLT](/media/filer_public/44/cb/44cb9b74-b889-4e78-a14f-02e4e371a7c6/glass_finish_sandblasted_smoked.jpg)
FÜST SZÍNŰ
ÜVEG SZATINÁLT
Az ECLISSE üveg tolóajtók díszítve is rendelhetők. Lineáris összefonódások és geometrikus vonalak, amelyeket minimál belső terekhez terveztek, kanyargós és romantikus formák, amelyek a természet szépségét idézik, találja meg a legmegfelelőbbet az Ön tervezési projektjéhez!
Az ajtólapok ugyanabban a 6 kivitelben kaphatók, mint a sima üvegek esetén.
A díszítések homokfúvott minták az átlátszó, szatinált vagy füstüveg alapokon. Fordított esetben a minták átlátszóak homokfúvott füstüvegen.
Az ECLISSE Clasic Kollekció és az ECLISSE Syntesis Kollekció falban futó modelljeire is szerelhető.
![Falban futó üveg tolóajtók - díszített üveglappal](/media/filer_public/81/19/8119c301-4f43-4a31-a665-8af3c5fef3f3/porta-scorrevole-vetro-con-decoro_1.jpg)
ÜVEG BEVONATA:
![Üveg bevonata - ÁTTETSZŐ ÜVEG DEKORÁCIÓKKAL](/media/filer_public/f1/29/f1295038-a046-466a-a4fd-eeabc4c95e59/glass_finish_transparent_decorated.jpg)
ÁTTETSZŐ ÜVEG
![Üveg bevonata - ÁTTETSZŐ ÜVEG EXTRA VILÁGOS DEKORÁCIÓKKAL](/media/filer_public/94/d0/94d0dcbd-4653-4b0c-b110-a3297679ad0c/glass_finish_transparent_extra_clear_decorated.jpg)
ÁTTETSZŐ ÜVEG
EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG ÁTTETSZŐ DEKORÁCIÓKKAL](/media/filer_public/3f/64/3f649cca-1e77-494a-aa14-3129007eda4f/glass_finish_transparent_smoked_decorated.jpg)
FÜST SZÍNŰ
ÜVEG ÁTTETSZŐ
![Üveg bevonata - SZATINÁLT ÜVEG DEKORÁCIÓKKAL](/media/filer_public/73/2c/732cf97a-2632-4bb7-9340-349eb1cea6c9/glass_finish_satin_decorated.jpg)
SZATINÁLT ÜVEG
![Üveg bevonata - SZATINÁLT ÜVEG EXTRA VILÁGOS DEKORÁCIÓKKAL](/media/filer_public/77/b9/77b9dda1-9eec-4449-918b-43b1c10eddb9/glass_finish_satin_extra_clear_decorated.jpg)
SZATINÁLT ÜVEG
EXTRA VILÁGOS
![Üveg bevonata - FÜST SZÍNŰ ÜVEG SZATINÁLT DEKORÁCIÓKKAL](/media/filer_public/d1/da/d1da7fde-833d-4fa4-af25-1f4a48b65939/glass_finish_sandblasted_smoked_decorated.jpg)
FÜST SZÍNŰ
ÜVEG SZATINÁLT